Nevezetességek, látnivalók
Az egykori Albina bank szecessziós épülete
Az 1911-ben épült egykori bank kétszintes, 65 helyiség van benne, két 50 négyzetméteres belső udvar, illetve pince. 1968-2014 között a város polgármesteri hivatala működött bennne. Az épületet a 2000-es években visszaszolgáltatták az eredeti tulajdonos leszármazottainak. Az önkormányzat szerette volna megvásárolni, de a tulajdonosok túl magas árat kértek érte. 2020-ban a helyi román sajtó írta meg, hogy az épületet magyar állami tuajdonban lévő Manevi Zrt. vásárolta meg, amely Szatmárnémeti impozáns műemléképületét az egykori Pannónia szállót is birtokolja.