2017-ben, Ady Endre születésének 140. évfordulójá leplezték le az Ady Endre és az általa Itóka névenemlegetett Bölöni Györgyné Marchis Otília nagykárolyi találkozásának emléket állító, egész alakos bronzszobor csoportot, Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész alkotását, mely a Károlyi-kastély parkjának főbejáratával szemben kapott helyet.

Ady Endre és Itóka, vagyis Bölöni György felesége barátok voltak, mint ahogy a férje, Bölöni György is barátja volt Adynak. Itóka Párizsban Anatole France titkárnőjeként dolgozott, miközben festett, és műfordításokat készített. A házaspár házassági tanúi az Ady testvérek voltak. Budapesten kötöttek házasságot 1913. január 23-án.

Mold Máriusz nagykárolyi vállalkozó adományozta a szobrok alapanyagául szolgáló bronzot a városnak.

„Büszke vagyok arra, hogy egy olyan városban élhetek, ahol románok és magyarok békében élnek egymás mellett. Nekem nagyon sok barátom van mindkét nemzet tagjai közül. Szeretném, ha ennek az együttélésnek, a barátságnak a jelképe lenne ez a szoborcsoport. Annak idején az én ötletem volt, hogy Ady szobrot kapjon Nagykárolyban, annál is inkább, mert kötődik ehhez a városhoz. Marchiş Otiliával együtt ékességei lesznek ennek a városnak” — mondta akkor.

A megfelelő minőségi és esztétikai színvonalú alkotás érdekében bizottság döntött a szobor létrejöttének részleteiről.

A szoboravatás után a Buletindecarei.ro portál sérelmezte, hogy a rendezvényen csak magyar zászlót lengettek, a beszédek többsége román fordítás nélkül, csak magyarul hangzott el, és Kovács Jenő polgármester nem viselte a román nemzeti színű vállpántot, amelynek viseletét törvény írja elő a polgármestereknek a hivatalos események alkalmára. A portál ezt azért is sértőnek találta, mert a felavatott szoborcsoport egyik alakja, Otilia Marchis román nemzetiségű volt. A vádakat később több más portál és televíziócsatorna is elismételte.

A közölt képeken az látszik, hogy a szobor mellett egy cserkészcsapat tagjai állnak díszőrséget a csapat zászlajával és a magyar zászlóval. Kovács Jenő polgármester az egyik közösségi portálon kért nyilvánosan bocsánatot a szervezési hiba miatt Nagykároly román

nemzetiségű lakóitól. Közölte, őt is kellemetlen helyzetbe hozta az a személy, aki odaállította a magyar zászlós cserkészeket a szobor mellé. "Azt hiszem, hogy az ilyen eseményeknek nem szabad provokáló jellegűeknek lenniük, és semmi szükség nem volt a zászló kitűzésére.

(.) Ezen az úton közvetítem a túlfűtött magyaroknak, hogy nem szokás olyasmit tenni, amit szombaton tettek. Bocsánatot kérek azoktól a románoktól, akik sértőnek érezték a történteket, és mind a magyarokat, mind a románokat arra kérem, hogy őrizkedjenek a hasonló provokációktól. Nagykárolynak ezután is a multikulturalitás és a békés együttélés városának kell maradnia" - fogalmazott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott polgármester.