Szatmár vármegye kulturális székhelyén, Nagykárolyban, 1902. szeptember 20-án, Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján határozta el a város képviselő testülete, hogy méltó emléket kíván állítani a nagy magyar államférfinak. A szobrot a Széchenyi utcai közkertbe tervezték. Az alkotás elkészítésére pályázatot írtak ki, melyet Kallós Ede szobrászművész nyert el. A műemlék finanszírozását közadakozásból oldották meg, melyet Károlyi István gróf és köre bőkezűen támogatott. Kossuth bronzalakjának kiöntését 1907 októberében kezdték meg, mialatt megkezdődött a talpazat formálása is. Mivel a szobor már ez év végén elkészült, így bedeszkázva teleltették végig, egészen a leleplezés pillanatáig.

1908. május 28-án került sor az ünnepélyes átadásra. Sajnos a rendezvény díszvendége, Kossuth Ferenc, Kossuth Lajos fia, egészségügyi állapotára való tekintettel nem jelenhetett meg az ünnepségen. Ellenben számos miniszter és országgyűlési képviselő részt vett a jeles napon, hogy átadják az örökkévalóságnak a pazar alkotást.

Sajnos a szobor nem öregbíthette sokáig a város hírnevét. Mint ismeretes, a románok 1919. április 18-án megszállták Nagykárolyt, s a trianoni békediktátum értelmében a színtiszta magyar várost a Román Királyságnak ítélték. 1920-ban ismeretlen tettesek elsőként döntötték le a Kossuth alakot. Megindult a nyomozás ugyan a károkozók ellen, viszont az nem vezetett eredményre. (mint máshol sem). A város saját pénzén újra visszaállította az alkotást, de ismét vandalizmus áldozatául esett. Ezek után a városgazda hivatali helyiségeinek előszobájába száműzték, majd később a város egyik raktárában rejtették el. Itt a lakatot felfeszítették, majd a szobor fejét lefűrészelték és elvitték. Ezt követően valószínűsíthető, hogy beolvasztották az alkotást, így végleg elveszett Kallós Ede remekműve. 1933-ban már a megmaradt talpazat sem nyugodhatott békében eredeti helyén. Ezzel kilenc, feltételezhetően román fiatalember végzett, csákánnyal.

  1. A nagykárolyi Kossuth-szobor leleplezési ünnepélye. In. Vasárnapi Újság, 55. évf. 23. sz. (1908. jún. 7.), 460. o. – Digitális Képarchívum. Jelzet: DKA-071924
  2. Nagykároly:Kossuth szobor.1912 Forrás: Erdélyi képeslapok a múltból, Pethő Csongor gyűjteménye / https://kepeslapok.wordpress.com/
  3. Korabeli képeslap